A Csillagpenge felemelkedése és bukása -Stellar Blade (2024)

 

Amennyire el voltam ragadtatva az elején ettől a játéktól, akkora csalódást okozott a végefelé. A háromnegyedéig egy szuperjól felépített combat rendszer volt benne, nagyon szépen balanszolt bossfightokkal. Annyira felkészített a játék és annyi önbizalmat adott, hogy még opcionális bossoknak is simán nekimentem.

Aztán az utolsó harmadban történt valami: az egész gyönyörűen kiegyenlített rendszer felborult, olyannyira, hogy a végén teljesen elmaradtak a mobok, helyettük egyhuzamban kb. 5 rohadt nehéz bossfightot kellett letolni. És bár a játéknak volt egy nagyon szép, epikus befejezése (legalábbis az általam választott endingben), még utána is beraktak egy (szinte) megnyerhetetlen bossfightot. Nagyon nem hiányzott oda dramaturgiailag sem, ráadásul éreztem, hogy nem tudom megcsinálni (egy egész játék, 50 óra, 5 sorozatos bossfight után, story módban!). Úgyhogy addig mindent meg tudtam csinálni! És nincs nekem erre még plusz 100 órám, hogy kigyakoroljam, és talán, baromi szerencsével esetleg letudjam ezt. (Ide jól jött volna a Kojima által a Death Stranding 2-be berakott skippelős funkció!).

Ugyhogy inkább úgy döntöttem, nekem EVE választásával véget ért a játék. Kaptam egy szép endinget (a fejlesztők meg k*pjak be!), és ezzel elégedett vagyok.

De sajnos nemcsak ez volt probléma a játékban, hanem az egyre több platformer rész is, amelyeket baromira nem tudom, miért erőltetnek kifejezetten akció gamekben úgy, hogy viszont rendesen nem tudjak megoldani ezt a mechanikát. Sok frusztrációt okozott ez is a játék során.

Szóval összességében egy 10/10 játéknak sikerült letornáznia magát egy 6-7/10 szintre a h*lye game design döntésekkel. Ezt mindig sajnálni fogom!

Csillagozás: 6,5